Olvastam és tetszett!

Te egyet értesz vele?

Évek óta hallom: „Te vagy az ismerőseid átlaga”, „Hat legközelebbi ismerősöd átlaga vagy”, „Nézd meg, hogyan él öt legközelebbi ismerősöd, öt év múlva te is úgy fogsz élni, ahogyan ők most”, és így tovább, ennek az elvnek különféle verzióit.

Mindig is éreztem, hogy van ebben valami, de nem tudtam megérteni, nem tudtam levezetni, hogy hogyan működik. Az világos, hogy a környezetünk hat ránk, hogy magunkon, személyiségünkön és életünkön hordjuk azoknak az embereknek a lenyomatát, akikre hallgatunk.

Csakhogy, az elv nem így működik. Nem azért leszünk a környezetünk átlaga, mert hallgatunk rájuk. Talán senkire sem hallgatunk, mégis olyanok leszünk. De akkor hogyan?

Erre nemrég jöttem rá, szinte véletlenül. Ismeritek azt a fajta megrázó, katartikus felismerést, amikor megállni látszik az idő? Ez is ilyen volt.

A környezetünkben lévő emberek problémakezelő módszere az, ami hat ránk, és ezen a módon működik az elv, emiatt igaz, hogy a környezetünk átlaga vagyunk.

Figyeljetek a különbségre: nem probléma-MEGOLDÓ módszerről van szó, hanem probléma-KEZELŐ módszerről. Ez egy szokás, ahogyan reagálunk a problémák megjelenésére, az egyáltalán nem biztos, hogy a módszer megoldja a problémákat.

Gyerekkoromban olyan emberek közt éltem, akik különféle praktikákkal próbáltak pénzhez jutni, segélyekkel, pótlékokkal, mindenféle használati tárgyak, gyümölcsök, zöldségek, ruhák adás-vételével. Ebben a közegben éltem, ebben a világban, és rám ragadt, hogy igen, ez a módja az anyagi problémák kezelésének. Sokáig ugyanezt csináltam, egyszerűen azért, mert azt hittem, hogy ez a normális.

Ma szinte csak olyan emberek vesznek körül, akik a problémáikat aktivitással + tanulással + a komfortzóna határainak feszegetésével kezelik. Úgy gondolom, hogy ez a helyes, ez a megfelelő módszer. Minden konfliktusom azokkal az emberekkel van, akik másképpen kezelik a problémákat. Nemrég hallottam egy fickóról, aki valamikor régen az életem része volt, és aki épp mostanában arra hajt, hogy hozzájusson egy segélyhez. Szavakba önteni nem tudom, mennyire megrázott, hogy ő ennyire leragadt abban a régi posványban.

Tizenéves korom baráti társaságának egyik tagja egyszer csak elkezdett lopni. Ahányszor elmentünk egy zöldséges mellett, ellopott valamit a kirakott ládákból, később a közértből is lopott, rágót vagy csokit. Nekem ez nem tetszett, folyamatos konfliktusunk volt belőle. Ő gyávának nevezett, amiért nem merem megtenni, én meg őt pitiáner senkinek, amiért megteszi. Hónapokon át ment ez a harc közöttünk, majd egyik este, amikor összejött a társaság, büszkén kérkedve mesélte, hogy ellopott egy hajszárítót az üzletből. Az volt az a perc, amikor utoljára álltam vele szóba, amikor utoljára voltam hajlandó felismerni. Attól a perctől fogva számomra ő nem létezett.

„Ismerőseid átlaga vagy.” „Nézd meg, kik vesznek körül, és olyan leszel te is (vagy már olyan vagy).” Ez teljesen igaz.

A dolog úgy működik, hogy átvesszük a környezetünkben elterjedt, abban normálisnak látszó problémakezelő módszert. Az emberek olyan életet élnek, amilyet a problémakezelő módszerük lehetővé tesz a számukra. Ha úgy bánunk a problémáinkkal, ahogyan a minket körülvevő emberek, nem juthatunk messzebbre, mint ők.

Megváltozni úgy lehet, hogy elkezdünk más problémakezelő elveket elfogadni és használni. Ez természetesen azonnali és folyamatos konfliktust fog eredményezni azokkal, akik nem értenek egyet. Békére lelhetünk, ha visszasüppedünk oda, ahonnan próbálunk kitörni – vagy más emberek társaságát keressük, akik azokat az elveket vallják, amiket mi.

A környezetünk átlaga vagyunk. Tehát jól meg kell gondolnunk, kik között élünk. Lehetséges, hogy eljött az ideje a környezetváltozásnak.

Forrás:

http://www.duncanshelley.com/ahogy_jon/ismeroseid-atlaga-vagy/